newsletter fb youtube insta nav-arrow-left nav-arrow-right nav-arrow-long-right nav-arrow-long-left
2021/01/07

2021-ben is folytatódnak az átadások a Városligetben

A Liget Budapest Projekt történetének eddigi legsikeresebb évét zárta - jelentette be Baán László, a projekt miniszteri biztosa, majd a 2020-ban elért eredményeket bemutatva elmondta, hogy tavaly birtokba vehette a közönség a Városligeti Sportcentrumot és a két kilométeres Futókört, a Mőcsényi Mihály botanikus kertet és egy újabb Kutyás Élményparkkal is gazdagodott a Liget. Ezzel már csaknem 150.000 m2 zöldfelület újult meg a parkban. A miniszteri biztos kiemelte, hogy a tavalyi évben mérföldkőhöz érkezett a Városliget autómentesítése is, átadták a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst, melynek felszínén a Városligeti Promenád várja a látogatókat. A korábban évtizedekig parkoló autók által elfoglalt, lebetonozott területen így egy hangulatos sétány jött létre, több mint tízezer négyzetméternyi új zöldfelülettel. Baán László kiemelte, hogy immár nem tervekről, hanem a Liget projekt valóságáról alkothatott véleményt az a mintegy másfél millió látogató, aki megtekintette a projekt eddig elkészült fejlesztéseit. A miniszteri biztos hozzátette, hogy izgalmas újdonságokkal folytatódik a Városliget történelmi léptékű megújítása 2021-ben is, hiszen ez év végére megnyílik a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épületének tartott, rangos nemzetközi díjakkal elismert intézménye, a Magyar Zene Háza. A parkrehabilitáció következő ütemében pedig megújul és visszanyeri régi fényét a park egykori történeti bejárata, a Rondó, új szakasszal bővül a Városligeti Promenád, látványos attrakcióként visszatér a Ballon kilátó, valamint az új Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza környezetének kertészeti kialakítása is megtörténik. 2021 őszén egyedi és látványos kiállítással nyílik meg a nagyközönség számára a Liget projekt keretében megvalósuló új kulturális intézmény, a komáromi Csillagerőd is.

„2021 év végére megnyitja kapuit a több rangos nemzetközi díjjal is elismert zenei beavató intézmény, a Magyar Zene Háza. A japán sztárépítész, Sou Fujimoto tervei alapján készülő házat a világ legjobban várt, 2021-ben elkészülő épületei közé sorolta a napokban az amerikai CNN is. A ház kivitelezése jó ütemben halad előre, az organikusan hullámzó, lyukakkal áttört tetőszerkezete és az egész Európában legnagyobb, vízszintes szerkezeti osztás nélküli, hatalmas üvegfalai már láthatóak a parkban, tavasszal pedig megkezdődik az állandó kiállítás építése is.” – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításával megbízott Városliget Zrt. vezérigazgatója. Az új intézmény egy komplex zenei beavató helyként működik majd, amelynek sokszínű programkínálata a zene és a hangok világának számtalan élményét tárja a látogatók elé: interaktív zenetörténeti kiállításokat, koncerteket, zenepedagógiai foglalkozásokat. A Magyar Zene Háza a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében épül, a hajdan volt, évekig használaton kívüli lerobbant Hungexpo irodaházak helyén. A látogatók elől évtizedekig elzárt terület újranyitásával több ezer négyzetméter megújított zöldfelületet is visszakapnak a parkhasználók.

...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...

2020-ban elérte legmagasabb pontját az új Néprajzi Múzeum díjnyertes épülete, a Liget Budapest Projekt keretében épülő intézmény kivitelezése jó ütemben halad a korábbi parkoló helyén, az 56-osok terén. Már látható az épület majdan két domboldalt képező íves szerkezete, míg a – kiállítótereknek is helyet adó - térszín alatti szinteken már a szakipari munkákat végzik. A Néprajzi Múzeum tulajdonképpen hazatér a Városligetbe, hiszen a gyűjtemény először itt, a Millenniumi kiállításon mutatkozott be a nagyközönségnek. Az egyik legfontosabb nemzeti közgyűjteményünk több mint százéves története során először költözhet a saját igényei szerint kialakított, minden tekintetben világszínvonalú otthonba, amelyben az eddigi, Kossuth téri épülethez képest több mint háromszor nagyobb kiállítótér áll majd rendelkezésre a páratlanul gazdag gyűjteményi anyag bemutatására. A már építés alatt álló új Néprajzi Múzeum 2018-ban a „Világ legjobb középülete” díjat nyerte el a rangos nemzetközi ingatlanszakmai versenyen, az International Property Awardson, ahol megkapta a „World’s Best Architecture” fődíjat is. A Néprajzi Múzeum épülete már tavaly ősszel szerkezetkész állapotba került, az új intézményt 2022 tavaszán vehetik majd birtokba a látogatók.


„A Kormány továbbra sem tett le Európa jelenleg legnagyobb kulturális fejlesztése, a Liget Budapest Projekt teljes körű megvalósításáról, azt továbbra is a nemzet és a főváros érdekében álló, a Városliget legjobb és legsajátabb hagyományait követő fejlesztésnek tekinti.” – mondta Baán László. Hozzátette: az elbontott Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galéria, az Ötvenhatosok tere és az Ajtósi Dürer sor sarkán lévő betonfelületre tervezett Városligeti Színház újjáépítése és a Közeledési Múzeum eredeti tervei alapján megépülő Magyar Innováció Háza semmiféle zöldfelület veszteséget nem jelentene, hiszen mindegyik tervezett épület helyén korábban is épületek álltak, ám azok megvalósítását a Főváros vezetése egyelőre akadályozza. Mindhárom kulturális intézmény érvényes és végrehajtható építési engedéllyel rendelkezik, de Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy azokat a fejlesztéseket nem valósítják meg, amelyeket a Főváros új vezetése nem támogat. A miniszteri biztos szerint sokatmondó az a tény, hogy a városvezetés az általa akadályozott három kulturális intézmény tekintetében eddig elzárkózott mindenfajta szakmai egyeztetéstől, ez is bizonyítja, hogy nincs olyan szakmai érvük, amely a projekt teljes körű megvalósítása ellen szólna. Ugyanakkor nincs semmilyen időkényszer, egy ilyen történelmi léptékű fejlesztés megérdemli akár évekig is türelemmel kivárni a teljes körű megvalósítás lehetőségét – tette hozzá. A park zöldjének védelme nem lehet indok a Liget Projekttel szemben, hiszen annak köszönhetően több tízezer négyzetméterrel, a mostani 60 százalékról 65 százalékra nő majd a Városliget zöldfelülete, mondta Baán László, aki szerint számos forgatókönyv létezhet, melynek révén elhárulhatnak az akadályok a történelmi léptékű kulturális és zöldfelületi fejlesztés elől.



liget2021-kep

Milyen parkfejlesztések várhatóak idén a Városligetben?

Idén folytatódik a Városliget tájépítészeti megújítása is, melynek köszönhetően megújul és visszanyeri régi fényét a park egykori történeti bejárata, a Rondó, új szakasszal bővül a Városligeti Promenád, és az épülő Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza környezetének kertészeti kialakítása is megtörténik – mutatta be az idén induló parkfejlesztéseket Gyorgyevics Benedek.

A parkfejlesztés során több mint tizezer négyzetméternyi új zöldfelület is létrejön, az épülő két intézményt körülölelő területen pedig több mint ötvenezer négyzetméternyi zöldfelület teljes körű megújítása is megvalósul, másfélszáz lombos fa, több tízezer cserje és évelő növény kiültetésével. Ezzel egy különleges, kiemelkedő színvonalú zöldfelületi rekreációs övezet jön létre. A terület rehabilitációja történeti jelentőséggel is bír, hiszen a parkrész rekonstrukciójának terveit Magyarország egyik legjobb tájépítész irodája, a Garten Stúdió a Városliget eredeti, XIX. század eleji terveit jegyző Heinrich Nebbien helyszínrajzainak felhasználásával készültette el.

„A hamarosan elinduló parkfejlesztésben a Magyar Zene Háza közvetlen környezetében ismét látogathatóvá válik a korábbi évtizedekben a Hungexpo irodaházak elhelyezését szolgáló, a közönség elől kerítéssel elzárt terület is, ahol a park eredeti terveit megidéző zöldfelületi egységeket alakítanak ki. Ezzel több ezer négyzetméternyi, korábban nem látogatható zöldfelületet kapnak vissza a Liget látogatói. A tervezett területen egyedi interaktív, zenei ismeretterjesztő elemek is elhelyezésre kerülnek, melyek különleges élményt nyújtanak majd a látogatók számára. Ezek közé tartozik majd a zenei tematikát követő Zenei élménykert is, ami minden bizonnyal a Magyar Zene Házába látogató családok népszerű célpontjává válik majd.” – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Mindezeknek köszönhetően helyreáll és növényzetében, zöldfelületeiben bővül a Városliget egyik legimpozánsabb és legintenzívebben használt egysége, a Néprajzi Múzeum és az Olof Palme sétány közötti terület, benne a park egykori főbejáratával, a Rondóval.

Folytatódik továbbá a Városligeti Promenád kialakítása, amelynek első, a Múzeum Mélygarázs fölött elterülő szakaszát a múlt év végén adták át a nagyközönségnek. A most következő ütemben a Néprajzi Múzeum és a Műcsarnok közötti szakasz kialakításával teljes hosszában sétánnyá alakul az egykori Felvonulási tér, és véglegesen eltűnik innen a hajdani több mint ezer felszínen parkoló autó.


A Liget Budapest Projekt eddigi eredményei számokban

A megújult Városliget eddig átadott elemei nagy népszerűségnek örvendtek 2020-ban, már több mint másfél millió látogatót vonzottak a megvalósult fejlesztések. A két éve megújult Szépművészeti Múzeum már 600 ezer, az egyéves születésnapját ünneplő Nagyjátszótér és Millennium Háza együtt közel félmillió látogatót vonzott. A Kutyás élménypark is átlépte a félmilliós látogatószámot, és az ifjúsági sportpályák, a Vakok kertje és Városligeti Sportcentrum is nagy népszerűségnek örvend. Mint az ismeretes, a Projekt megvalósítása során 2018 volt az első év, amikor a Városligetbe látogatók már elkészült projektelemeket vehettek birtokba, 2019 pedig már az átadások éve volt, az előbbiek mellett ekkor készült el a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ és a Komáromi Csillagerőd épülete is. Ez utóbbiban zajlik az antikvitás korától a reneszánszig ívelő időszak legkiválóbb szobrairól készült, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe tartozó, mintegy háromszáz alkotást felvonultató gipszmásolati kiállítás felépítése: az intézmény ez év őszén nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban már elkezdődött az utóbbi évtizedek legnagyobb léptékű műtárgy-költöztetése, s lezárult a korszerű restaurátorműhelyek kialakítása is. A Liget Budapest projekt keretében felépült világszínvonalú múzeumi háttérintézménynek köszönhetően a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum több mint 300.000 műtárgya kerül biztonságos és méltó körülmények közé.

A Liget Budapest projekt Magyarország történetének legnagyobb szabású kert- és tájépítészeti programját hajtja végre, melynek köszönhetően a park zöldfelülete jelentősen megnő és növényállománya megújul. Városliget fejlesztése során eddig már közel 150.000 m² zöldfelület újult meg, 72.000 m² burkolt felületet bontottak el, elültettek közel ötszáz lombos fát, több mint 70.000 cserjét és csaknem 140.000 évelőt.

A Liget Budapest Projekt nemcsak Magyarország elmúlt száz évének, de jelenleg az egész nyugati világ legnagyobb, rangos nemzetközi díjakkal elismert világszínvonalú kulturális városfejlesztése. A Városliget tájképi megújítása és a sokszínű kulturális intézményi hálózat megújítása és fejlesztése ütemezetten halad. A Projekt több éves előkészítést követően a kivitelezés és a sikeres megvalósítás szakaszába lépett. Az fejlesztés eddig átadott elemei nagy népszerűségnek örvendenek, már több mint másfél millió látogatót vonzottak az eddig megvalósult fejlesztések.

A Városliget átfogó megújítását szolgáló Liget projektnek köszönhetően több tízezer négyzetméterrel, a korábbi 60 százalékról 65 százalékra nő a park zöldfelülete.


Ajánlott Hírek