Freddie Mercury és a Queen 1986-os budapesti koncertjének negyvenedik évfordulójára emlékezik a Magyar Zene Háza és a világhírű rocksztár emlékét ápoló World of Freddie új, közös, saját tervezésű időszaki kiállítása. Az ikonikus zenekar a vasfüggöny mögött elsők között adott nagyszabású stadionkoncertet Magyarországon. A zenekar – ebben a felállásban – utolsó turnéja során egyedül hazánkba látogatott el Kelet-Európában. A Népstadionban tartott fellépés a szabadság élményét és az akkori rendszer korlátjain való áttörést szimbolizálta egy egész generáció és régió számára. A koncert végén, amikor Freddie Mercury váratlanul elénekete a "Tavaszi szél vizet áraszt..." című magyar népdalt, szinte megrepedtek a rendszer által húzott falak a két világ között.
Keress programokat a Városliget egész területén!
Városligeti programok
A több mint egy évezredet átfogó kiállítás középpontjában a világ leghíresebb régészeti leleteinek egyike, a kínai terrakotta hadsereg és az első kínai császár kora áll. A tárlaton megismerhetjük az első kínai császár korának mindennapi életét, hadserege felépítését, fegyvereit és egyedileg megmintázott katonáit.
A kiállítás a kortárs japán mangák (képregények) perspektívájából közelít Kacusika Hokuszai (1760–1849) ukijo-e mester Hokuszai Manga című, több ezer rajzból álló, rendkívüli hatású rajzgyűjteményéhez. A tárlat nem azt kívánja igazolni, hogy Hokuszai a mai értelemben vett manga „feltalálója” lett volna, hanem azt vizsgálja, miként alakult és változott a „manga” fogalma, használata és jelentése az elmúlt kétszáz év során.
Magazin
a Városliget magazinjának legfrissebb hírei

Egy napra a Városliget lesz a mentális egészség központja

Májusi programeső – programok a Ligetben
Itt a május, és végre elkezdődnek a szabadtéri programok. Visszatérnek a régi kedvencek, lesz tájfutás, kutyás családi nap és újdonságként irodalmi rendezvénnyel is készülünk. Beltéri programokból sem lesz hiány: hamarosan megnyílik a Vasarely recepcióját értelmező kiállítás a NEO-ban. Mi már nagyon várjuk!




-lead_3_2_sm.webp)

-lead_3_2_sm.webp)


