Fővárosi Nagycirkusz

 

A Városliget az 1830-as évektől kezdve a budapestiek egyik kedvelt közparkja, szórakozóhelye volt, lugasok, éttermek nyíltak, megjelentek az első mutatványosok, artisták is. Az Állat és Növénykert megnyitása megsokszorozta a Liget látogatóinak számát, mely hatással volt az artistaműsorok alakulására is. Továbbá a Városi Cirkusz felépítésének előzményeihez tartozik, hogy az állatkert akkori igazgatója, Serák Károly, a természettudományos fejlesztések helyett, a látványosságokat részesítette előnyben, idomított állatok, óriások és törpék, sziámi ikrek és világhírű akrobaták, mint például a kötéltáncos Blondin kerültek műsorra. A század végén a cirkuszi előadások olyan sikert arattak, hogy megfogalmazódott az állandó cirkusz alapításának gondolata. Wulff Ede, a híres német cirkuszdinasztia tagja nyitotta meg az első állandó cirkuszt 1889-ben. Wulff idejében a cirkusz fő attrakciója a műlovaglás és lovasjátékok voltak, de többször kerültek színpadra némajátékok és vízijátékok is.

Az első világháborúig (az 1897 és 1899 közötti három szezont nem számítva) a cirkusz mindig jelentős anyagi sikerrel működött. A műsorok az újságcikkek tanúsága szerint előkelő közönséget vonzottak. A második világháborúban az épület megsérült, ám igen rövid idő alatt helyreállították és 1966-ig folyamatosan működött. Helyén épült fel 1971-ben az akkor viszonylag modernnek számító 1450 fő befogadására alkalmas jelenlegi épület, amely még ma is Közép-Európa egyetlen kőcirkusza.

Elérhetőség:
Budapest Állatkerti krt. 12/a.
Tel.: +36 1 343-8300
E-mail: info@fnc.hu