2021-ben, amikor befejező szakaszához ért a Liget Budapest Projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, az építőipari hagyományoknak megfelelően az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el az épület padlóburkolata alá.
Az ünnepélyes eseményen Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa és Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója helyezték be a földbe a különleges emléktárgyakat tartalmazó speciális hordozót.
A kapszulában széles körű zenei válogatást, az intézmény tervpályázatával, kivitelezésével, koncepciójával kapcsolatos főbb dokumentumokat, sajtómegjelenéseket, és az épülethez köthető „ereklyéket” helyeztek el. Az utókornak szóló üzenet az épület 80 méter átmérőjű egyedi kialakítású tetőzetének origójába került, amely egyben a hanghullám ihlette padlóburkolati díszítés kezdőpontja is.
„A zenei válogatás sokszínűségével azt is jelezni szerettük volna, hogy a Magyar Zene Házának fontos törekvése, hogy minden zenei műfaj otthonra találjon benne” – mondta Baán László. Így az időkapszulában elhelyezett hordozón jól megfér egymás mellett többek között a magyar népdal, Haydn, Cseh Tamás, az Európa Kiadó, Bartók Béla, Bach és Beethoven is.