newsletter fb youtube insta nav-arrow-left nav-arrow-right nav-arrow-long-right nav-arrow-long-left
2021/01/07

2021-ben is folytatódnak az átadások a Városligetben

A Liget Budapest Projekt történetének eddigi legsikeresebb évét zárta - jelentette be Baán László, a projekt miniszteri biztosa, majd a 2020-ban elért eredményeket bemutatva elmondta, hogy tavaly birtokba vehette a közönség a Városligeti Sportcentrumot és a két kilométeres Futókört, a Mőcsényi Mihály botanikus kertet és egy újabb Kutyás Élményparkkal is gazdagodott a Liget. Ezzel már csaknem 150.000 m2 zöldfelület újult meg a parkban. A miniszteri biztos kiemelte, hogy a tavalyi évben mérföldkőhöz érkezett a Városliget autómentesítése is, átadták a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst, melynek felszínén a Városligeti Promenád várja a látogatókat. A korábban évtizedekig parkoló autók által elfoglalt, lebetonozott területen így egy hangulatos sétány jött létre, több mint tízezer négyzetméternyi új zöldfelülettel. Baán László kiemelte, hogy immár nem tervekről, hanem a Liget projekt valóságáról alkothatott véleményt az a mintegy másfél millió látogató, aki megtekintette a projekt eddig elkészült fejlesztéseit. A miniszteri biztos hozzátette, hogy izgalmas újdonságokkal folytatódik a Városliget történelmi léptékű megújítása 2021-ben is, hiszen ez év végére megnyílik a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épületének tartott, rangos nemzetközi díjakkal elismert intézménye, a Magyar Zene Háza. A parkrehabilitáció következő ütemében pedig megújul és visszanyeri régi fényét a park egykori történeti bejárata, a Rondó, új szakasszal bővül a Városligeti Promenád, látványos attrakcióként visszatér a Ballon kilátó, valamint az új Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza környezetének kertészeti kialakítása is megtörténik. 2021 őszén egyedi és látványos kiállítással nyílik meg a nagyközönség számára a Liget projekt keretében megvalósuló új kulturális intézmény, a komáromi Csillagerőd is.

„2021 év végére megnyitja kapuit a több rangos nemzetközi díjjal is elismert zenei beavató intézmény, a Magyar Zene Háza. A japán sztárépítész, Sou Fujimoto tervei alapján készülő házat a világ legjobban várt, 2021-ben elkészülő épületei közé sorolta a napokban az amerikai CNN is. A ház kivitelezése jó ütemben halad előre, az organikusan hullámzó, lyukakkal áttört tetőszerkezete és az egész Európában legnagyobb, vízszintes szerkezeti osztás nélküli, hatalmas üvegfalai már láthatóak a parkban, tavasszal pedig megkezdődik az állandó kiállítás építése is.” – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításával megbízott Városliget Zrt. vezérigazgatója. Az új intézmény egy komplex zenei beavató helyként működik majd, amelynek sokszínű programkínálata a zene és a hangok világának számtalan élményét tárja a látogatók elé: interaktív zenetörténeti kiállításokat, koncerteket, zenepedagógiai foglalkozásokat. A Magyar Zene Háza a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében épül, a hajdan volt, évekig használaton kívüli lerobbant Hungexpo irodaházak helyén. A látogatók elől évtizedekig elzárt terület újranyitásával több ezer négyzetméter megújított zöldfelületet is visszakapnak a parkhasználók.

...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...

2020-ban elérte legmagasabb pontját az új Néprajzi Múzeum díjnyertes épülete, a Liget Budapest Projekt keretében épülő intézmény kivitelezése jó ütemben halad a korábbi parkoló helyén, az 56-osok terén. Már látható az épület majdan két domboldalt képező íves szerkezete, míg a – kiállítótereknek is helyet adó - térszín alatti szinteken már a szakipari munkákat végzik. A Néprajzi Múzeum tulajdonképpen hazatér a Városligetbe, hiszen a gyűjtemény először itt, a Millenniumi kiállításon mutatkozott be a nagyközönségnek. Az egyik legfontosabb nemzeti közgyűjteményünk több mint százéves története során először költözhet a saját igényei szerint kialakított, minden tekintetben világszínvonalú otthonba, amelyben az eddigi, Kossuth téri épülethez képest több mint háromszor nagyobb kiállítótér áll majd rendelkezésre a páratlanul gazdag gyűjteményi anyag bemutatására. A már építés alatt álló új Néprajzi Múzeum 2018-ban a „Világ legjobb középülete” díjat nyerte el a rangos nemzetközi ingatlanszakmai versenyen, az International Property Awardson, ahol megkapta a „World’s Best Architecture” fődíjat is. A Néprajzi Múzeum épülete már tavaly ősszel szerkezetkész állapotba került, az új intézményt 2022 tavaszán vehetik majd birtokba a látogatók.

„A Kormány továbbra sem tett le Európa jelenleg legnagyobb kulturális fejlesztése, a Liget Budapest Projekt teljes körű megvalósításáról, azt továbbra is a nemzet és a főváros érdekében álló, a Városliget legjobb és legsajátabb hagyományait követő fejlesztésnek tekinti.” – mondta Baán László. Hozzátette: az elbontott Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galéria, az Ötvenhatosok tere és az Ajtósi Dürer sor sarkán lévő betonfelületre tervezett Városligeti Színház újjáépítése és a Közeledési Múzeum eredeti tervei alapján megépülő Magyar Innováció Háza semmiféle zöldfelület veszteséget nem jelentene, hiszen mindegyik tervezett épület helyén korábban is épületek álltak, ám azok megvalósítását a Főváros vezetése egyelőre akadályozza. Mindhárom kulturális intézmény érvényes és végrehajtható építési engedéllyel rendelkezik, de Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy azokat a fejlesztéseket nem valósítják meg, amelyeket a Főváros új vezetése nem támogat. A miniszteri biztos szerint sokatmondó az a tény, hogy a városvezetés az általa akadályozott három kulturális intézmény tekintetében eddig elzárkózott mindenfajta szakmai egyeztetéstől, ez is bizonyítja, hogy nincs olyan szakmai érvük, amely a projekt teljes körű megvalósítása ellen szólna. Ugyanakkor nincs semmilyen időkényszer, egy ilyen történelmi léptékű fejlesztés megérdemli akár évekig is türelemmel kivárni a teljes körű megvalósítás lehetőségét – tette hozzá. A park zöldjének védelme nem lehet indok a Liget Projekttel szemben, hiszen annak köszönhetően több tízezer négyzetméterrel, a mostani 60 százalékról 65 százalékra nő majd a Városliget zöldfelülete, mondta Baán László, aki szerint számos forgatókönyv létezhet, melynek révén elhárulhatnak az akadályok a történelmi léptékű kulturális és zöldfelületi fejlesztés elől.