Navigáció

Üvegnegatívokkal a századelőre

Üvegnegatívokkal a századelőre

2026/02/27 Aktualitások

Közel két hete nyílt meg a Néprajzi Múzeum új időszaki kiállítása, mely a gyűjtemény egyik különleges, kéttonnányi anyagot kitevő fényképészeti kincséből válogat. A Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága című tárlat az 1910-es évek vidéki Magyarországába nyújt betekintést, a korban tevékenykedő fotográfusok élete és üvegnegatívjaik alapján.

A Néprajzi Múzeum egyik kevéssé ismert tárgyegyüttesének, vagy a fényképészek által több mint 100 éve használt üvegnegatívok gyűjtésének viszonylag kicsi lehet az ismertsége a köztudatban, sárguló papírképről ránk mosolygó ismerős vagy ismeretlen emberekkel viszont minden bizonnyal sokan találkoztunk hagyatékokban vagy akár kidobásra ítélt lomok között. A régi tárgyak és technológiák - vagy a családfakutatás - szerelmesei most egy valódi kuriózumot találhatnak a Néprajzi Múzeum falai között: a Vágatlanul Törékeny fényképek valósága című tárlaton.

 

Az intézmény 25 000 darabból álló üvegnegatív-gyűjteménye a 20. század eleji magyar fotótörténet értékes része, munkatársaik - többek között Györffy István, Viski Károly - leletmentő munkájának eredményeként 82 vidéki fényképésztől sikerül megvásárolni ezt a hatalmas mennyiségű negatívot a húszas évek elején. A leletek a 700 érintett település által az első világháború utáni Magyarország teljes területét lefedik, és a korabeli fényképészet, valamint a vidéki élet rendkívüli gazdagságát őrzik.

A kiállításon végig sétálva megismerkedhetünk azokkal a fotográfusokkal, családi vállalkozásokkal, akik több mint 100 évvel ezelőtt örökítették meg a magyar családokat a történelmi Magyarországon, a tárlatvezetéseknek köszönhetően pedig betekintést nyerhetünk ezeknek a valóban törékeny tárgyaknak a gyűjtési metódusába is.

A Vágatlanul húsz, különböző felszereltségű és stílusú vidéki fényképészet falai közé viszi el a szemlélőt, a körmendi Steindl Károlytól a sátoraljaújhelyi Bartizek fivérekig, a mezőkövesdi, de osztrák származású Weissbach nővérektől a szolnoki Papszt Piroskáig. Betekintést nyerünk abba, hogyan változott a fényképezés társadalmi szerepe az 1890-es évektől az első világháború végéig. Láthatjuk a végleges fényképeken láthatatlant: a lemaradt műtermi berendezést, a városi mintára kialakított paravánokat és festett háttérvásznakat, vagy épp a fényképész saját tornácának, udvarának részleteit. Tanúi lehetünk, ahogy a fényképészetek társadalmi helyszínné váltak, ahol összehozta az embereket a csodálkozás és a megörökíttetésre való vágy, ez a különös módja az idő megállításának. A tárlat végén hatalmas digitális adattárban is keresgélhetünk, lapozgathatunk.

Ajánlott hírek