Nemcsak női sorsok, viseletek tükrében

2025/07/31 Aktualitások

Csodálatos kiállítás nyílt az Ulmban található Dunai Svábok Központi Múzeuma anyagából nemrégiben a Néprajzi Múzeumban. Aki szereti, ha nemcsak tárgyakat, hanem személyes történeteket is magával vihet egy múzeumi élményből, most húsz nő sorsán keresztül tekinthet vissza a nem is olyan távoli múltba, és követheti nyomon ennek a népcsoportnak a viszontagságos életét.

Az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseum vendégkiállítása a Duna menti német lányok és asszonyok sorsáról szól a népviseleteken keresztül. A kiállítás az ünnepi viseletek és egykori tulajdonosaik személyes történetének segítségével egyrészt a női lét fontos állomásait mutatja be a gyermekkortól a házasságon keresztül az idős korig, másrészt elénk tárul a németek 20. századi történelme, köztük a második világháborút követő tragikus események, a malenkij robot és a kitelepítés -

foglalják össze a kiállítás lényegét a kurátorok.

A kiállítás elején természetesen röviden megismerkedhetünk a dunai svábok történetével, akik a XVIII. században keltek útra Ulm környékéről tutajszerű hajóikkal, és telepedtek meg a Duna folyása mentém. Ahogy a múzeum anyagaiban is olvasható:" A németek együttélése magyarokkal, románokkal, szerbekkel, horvátokkal és más etnikumokkal a Duna mentén egy sikertörténet". Békés együttélésben léteztek ezek az embercsoportok tehát egészen az első és második világháborúig, amelyek jócskán átrajzolták a térképet körülöttük, majd a kitelepítés és a málenkij robot áldozatai lettek, sokan életüket vesztették. Az életben maradottak jó része kénytelen volta választott hazáját, felépített egzisztenciáját hátrahagyni és Németországban új életet kezdeni, ahol nem mindig várták őket tárt karokkal - a visszaemlékezések szerint, gyakorlatilag hazátlanok lettek. Az itt maradottakra pedig - ahogy azt hazánk történelméből is tudjuk - diktatúrában létezés várt.

Több egykori fiatal lány díszes ruháját csodálhatjuk meg a kiállításon, azzal együtt a kor szokásainak megismerésére is lehetőség nyílik, pédául azon a történeten keresztük, ahol a nagygazda apa egy tehén árából vesz gyönyörű, virágos anyagot a vásáron, tizenéves lányának, hogy - az abból varrott öltözékkel demonstrálva társadalmi státuszukat - minél jobban mehessen férjhez Egyből benne is vagyunk a sűrűjében: egy a mai kortól merőben eltérő, szigorúan hierarchikus berendezkedéssel működő családi- és társadalmi rendszerben, ahol a megszervett tulajdon, a prosperáló gazdaság, az állatok adják a legnagyobb értéket.

De hogy jönnek a történelemhez a ruhák, mit lehet azokból megtudni? Nagyon is sokat! A Népajzi Múzeum kiállítása azon megmaradt és a múzeumnak ajándékozott teljes viseletekból áll össze, melyeket meg tudtak tartani a kitelepített asszonyok, lányok, ezáltal el tudták mesélni családjuk történetét. A húsz öltözet között van fekete menyasszonyi ruha, van olyan gyönyörű darab, amelyet soha nem viselhetett eredeti gazdája, mert málenkij robotra vitték - ahol meg is halt -, később húga öltözködését segítette a megmaradt anyag. Döbbenetes adatokkal is szolgál a tárlat: míg ma nagyjából 2 méter anyag elég egy hétköznapi, női ruha elkészítéséhez, akkoriban 45 méter anyag kellett, hogy valaki teljesen fel tudjon öltözni. Ez persze számos alsószoknyát és csaknem ünnepi viseletet jelent - a hétköznapi ruhákat elnyűtték, azokból szinte semmi sem maradt fenn az utókor számára.

Az is külön érdekes része a kiállításnak, ahogyan az "átöltözést" bemutatja, azaz azt a pontot, ahol ezek a sváb asszonyok elkezdték nem hordani a szép, hagyományos öltözetüket. A kor, a történelem fordulatai természetesen itt is tetten érhetőek: a málinkij robotra érkezők élelemre cserélték a magukkal vitt egy-két meleg darabot, és a táborokban megszokták a kevésbé nőies munkaruhát, így hazatértük után, már nem vették fel újra a hagyományost. A kitelepített lányok, asszonyok pedig kirekesztettnek érezték magukat új környezetükben, hiszen messziről látszott viseleteiken, hogy nem "igazi" németek, így a fiatalabb generáció vagy teljesen elhagyta, vagy elkezdte drasztikusan átszabni a ruhákat az ötvenes években.

A kiállítás címe szép áthallás a viselt alsószoknyák mennyisége, a körülményesség - sokszor étlet-szomjan kellett lenni az ünnepi viseletekben - és az őket hordó lányok-asszonyok életének alakulása között. Nehéz éveket éltek meg ezek a családok, akiknek sokszor az egyik legnagyobb értéke, ami a háborúk és kényszerű áttelepülések után megmaradt az a pár öltözőnyi ruha volt. De nemcsak hölgyeknek ajánlott ez a kiállítás, hanem bárkinek, aki a huszadik századi közép-európai történelmet szeretné egy kicsit más szemüvegen keresztül látni.