Különösen fontos és szívünknek kedves projekt volt megújítani, így újra teljes értékűen használatba vehetővé tenni Magyarország első, kifejezetten a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló Vakok Kertjét.
A kertet 1972-ben alakították ki, állapota azonban olyannyira leromlott az évtizedek alatt, hogy feladatát már tudta ellátni. A park környezetében számos, a vakokat és gyengénlátókat segítő intézmény és szervezet működik, akik aktívan használják a kertet, amely már nem felelt meg a XXI. századi akadálymentesítési követelményeknek.
2018-es átadására azonban a Liget Budapest Projektnek köszönhetően a Vakok kertje kívül-belül teljesen megújult: a majd egyhektáros területet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével történt egyeztetéseket figyelembe véve akadálymentesítették, modern eszközökkel látták el, a növényzetét rehabilitálták, felújították és kibővítették a speciális játékokkal felszerelt játszóterét. A kert elkerítettsége megmaradt, hogy továbbra is a vakok és látássérültek számára legyen korlátlanul hozzáférhető, illetve támogassa a segítő intézmények és szervezetek munkáját.
Budapest szerte egyedülálló lehetősége nyílik a kikapcsolódásra a vakoknak és gyengénlátóknak ebben a parkrészben. A játszó és sport részen speciális asztalitenisz, lengőteke, hinta, zenélő játékok és homokozó is helyet kapott, a halmozottan sérült gyerekek számára pedig néhány speciálisan kifejlesztett játékelemet telepítettek.